Sajnos a Floridától is kikaptunk, bár legalább pontot szereztünk. Azt se nagyon érdemeltünk volna, nagyon fáradtan mozogtunk. Szerencsére Ullmark is nagyon jó, sokszor ő tartott minket meccsben. Aggaszt a secondary scoring hiánya. Az első sor nagyon jó, a másodiknak villanásai vannak, a harmadik nulla, a negyedik jó forecheckben, de gólveszély nem nagyon van bennük. A második PP sor is katasztrófa, ha Eichelék lemennek, akkor kb vége az emberelőnynek. Pilut bemutatkozott, volt egy nagy hibája, de egyébként rendben volt.
Sajnos jó nehéz a sorsolásunk, előbb NSH, majd másnap pihent TOR. L4 is lehet a W11 után. Mondjuk a pillanatnyi helyünk túlzó, de jó lenne kelet első felében maradni. Sajnos a sérülések is utolértek minket, Berglund visszajön, erre most Pommer esik ki.
Kemények vagytok mint a kád széle, ha így mennek a dolgok, az ALL-Star szünet előtt lesz annyi pontotok, mint tavaly egész szezonban Skinner-t nézve meg sírógörcsöt kapok, hogy nem voltunk képesek idehozni nyáron.
Zseniális gól. De miket kapott a többiektől a gólöröm miatt.
Egy kicsit bealudtunk a mérkőzés végébe, majdnem gond lett belőle. Viszont ez a csapat tényleg sosem adja fel. Hutton továbbra is zseni. Az első sor nagyot ment. Thompson is jó, a negyedik sor egy állom (elsősorban Larsson). Risto a hullámzó teljesítményének éppen a csúcsán jár (kiváncsi vagyok mikor esik vissza). Elképesztő mennyire fizikális lett, nemhiába vezeti a ligát ütközések terén a védőknél.
Aki nem tetszett az Rodrigues volt. Szerintem nem volt teljesen egészséges. Nem is pörgött úgy ahogy szokott, plusz buta hibákat is elkövetett. Nincs egészséges csatár fent, lehet emiatt játszott.
Remélem nem azt játszatjuk el vele, mint múltkor, hogy felhívjuk aztán mérkőzés nélkül visszaküldjük.
Sheary nem játszik ma, day-to-day. Girgensons visszatér, így Elie is marad a lineup-ban. Kemény mérkőzés lesz, a Detroit ellen már érződött a srácokon a fáradtság. Sok utazás volt, sok hosszabbítással, de szerencsére Ullmark bravúrjaival sikerült azt a mérkőzést is behúzni. Nem lepődnék meg, ha a mai mérkőzésen szakadna meg a sorozat, Aztán kitudja, sokszor rámcáfoltak már a srácok.
Az első harmadban eldöntöttük a mérkőzést. Az év legjobb harmadát produkáltuk. Utána viszont nagyon leléptünk a gázról és megint Hutton kellett a győzelemhez. Ennek a fiatal csapatnak még meg kell tanulnia, hogy nem szabad ennyire visszállni. Rodrigues visszakerült a csapatba, rögtön 1+1 és 1st star. Housley méltatlanul mellőzi. Nagyon jó volt Larssonnal és Girgensonssal együtt. Thompson a legjobb meccsét hozta, kellene mellé és Reinhart mellé egy jobb harmadik, mint Sobotka és akkor ez a sor is jobban tudna termelni. Végre a hangulattal se volt gond az arénában, talán újra elhiszik az emberek, hogy érdemes meccsre járni.
W8? Nem reménytelen, a Montreal ellen 2/2-vel állunk eddig. Remélem Pilut bemutatkozik.
Ez is megvan 5-2.
Az első harmadot nagyon megnyomtak a fiúk. Larsson nagyon szép gólt lőtt.
4-2 -nél veszélyes lehetett volna a meccs ha a Philly kihasználja a PP-t.
2006 ban volt utoljára 7 win streak. Emlékeim szerint az egy jó év volt, konferencia döntővel.
Zseniálisak ezek a gyerekek!!! Nincs elveszett meccs számukra pedig a zebrák most kritikus helyzetekben tévedtek a kárunkra kétszer is.
Nem is értem a Bogo tripnél miért a goalie interference volt a challenge.
Pommer maradhat apró pénzért. Skinner meg szerintem E. Kane féle pénzt fog kapni.
Én szeretném, de csakis olcsón. Azért az nagyon látszik, hogy az első sorban tud csak termelni, de igazi leader ezeknek a fiataloknak.
Megint mit műveltünk. Honnan jöttünk vissza, idén már sokadszorra. Van tartása ennek a csapatnak, nem lehet őket leírni egy percre sem. A mérkőzés első fele megint gyengébb volt, csak Hutton-nek köszönhettük, hogy nem dőlt el a meccs. A második felében viszont nagyot mentünk, teljesen rászolgáltunk az egyenlítésre. Viszont a PP kezd aggasztani, nagyon ötletelen a játék, sokszor felállni se tudunk. Pilut ezért jól jönne. Amire van is esély, ha Scandella kidől hosszabb időre (a riportok szerint nem valószínű). Utóbbi mostanában kezdte összeszedni magát. Mondjuk a Malkinon elkövetett cheap shotjáért egy nyaklevest megérdemelne. Nehéz most bárkit kiemelni, minden sor hozzátette a magáét, most még Thompson is gólt lőtt. Viszont a Bogo-Dahlin kettőst szedjük szét, borzalmas mennyire nem érzik egymást a jégen.
W6 úgy, hogy kemény ellenfelekkel találkoztunk. Előre a W7-ért.
Szerintetek aláiratjuk Pommert jövőre? Marad még?
Annak fényében kérdezem, hogy ha jól muzsikalunk, akkor Skinner is maradna szerintem, és őt is alá kell iratni, és ha továbbra is jó szezont fut, nem lesz olcsó.
Semmi értelme sietettünk, had szokja csak az észak-amerikai hoki stílust.
Biztos vagyok benne, hogy jelenleg ő az első a rangsorba akit sérülés esetén felhívunk majd.
SHL legjobb védője volt tavaly, adtatok neki kétéves szerződést. Ha az AHL legjobb védője lesz esetleg és nem játszhat majd a Sabres-ben, hát vagy csere, vagy KHL.
Azért nagyon érződött a csapaton, hogy sokadik mérkőzés ez erős ellenfél ellen, ma nem pörögtek úgy a srácok. Ullmark nagyon kellett a győzelemhez. Meg Dahlin. Kezdi megszokni a “légkört” támadásban is, ma egymaga harcolta ki az egyenlítést. Az utolsó öt meccsén 1+4, 40+ pontos “on pace”-n van 18 évesen védőként. Szerencsére Housley is belátta, hogy az első sor nem jó így, vissza is rakta oda Pommert a mérkőzés végén. Az eredmény: Pommer GWG, A, Eichel 2A. Már csak azt kellene belátnia, hogy Rodrigues-re szükség van és nem kellene jegeltetnie. Thompson továbbra is kilóg lefelé, helyére jöhetne. A másik gyenge láncszem Bogo volt, de remélem ez csak kisiklás volt a részéről.
Stabil PO hely a szezon negyedénél. Ezt se gondoltam volna...
Wild meccs is megvan.
Azért az nem mutat rosszul hogy 3 jó csapatot is sikerült legyozni egymás után, még ha volt benne malac is. Mindenképpen van tartása a csapatnak.
A Winnipeg elleni győzelem is zsákban! Az első harmadban elmehetett volna a mérkőzés, de Carter the hutt meccsben tartott minket. Szerencse is kellett, mert volt pár vas. Aztán a második harmadtól átvettük az irányítást, onnantól inkább nekünk állt a zászló. Igazságos a döntetlen, a büntető lutri, amiben úgy néz ki jók vagyunk. Továbbra is tartom, hogy Reinhart helye nem az első sorban van, rá nagyobb szükség van máshol. Ez a Berglund-Sobotka-Pommer sor katasztrófa. Rodrigues-t kihagyni??? Unsung hero a srác. Nem értek egyet minden döntésével Housley-nak, de az eredmények őt igazolják. Tavaly januárban értük el a 11győzelmet, most meg a div győzelemért hajtunk (tudom, tudom, nagyon a szezon elején vagyunk...)
Ma Minnesota. Nem lesz egyszerű, de talán sikerül majd pörögni.
Csak, hogy Botts mennyire feljavította a játékosmegfigyelést. Tavaly a 3. körben draftoltunk egy nem rangsorolt (!), sokak számára ismeretlen hátvédet, akiről most ódákat zengenek kb.:
Röfögött ez rendesen. Hutton nagyon jól védett, de a korongok is jól pattantak. Valamit visszaadott a sors, mert a korábbi vereségek közül párat nem érdemeltünk meg. A sorokat vissza kell állítani, mert a korábbi jobb volt. Thompsonnak ideje menni az AHL-be mert kilógott lefelé, visszahúzta a sorát. Ha nem tudunk neki az első két sorban helyet biztosítani, akkor a checking line-ban semmi értelme a szerepeltetésének. A védelemből Scandella lóg ki, egyszerűen nem tudja kihozni a korongot. Állandóan szívunk miatta. Az azért látszik, hogy a 80%-on pörgő Tampát is nehezen vertük. Nagy még a szakadék, de egyre biztatóbb a helyzetünk. Az Eichel-Skinner chemistry úgy tűnik nem átmeneti, nagy mákunk van, hogy apróért ilyen szélsőt tudtunk szerezni. Ha figyelembe vesszük, hogy a következő két évben 4db first rounderünk van, valamit olyan fiatalok várnak bevetésre, mint Olofsson, Pilut, Nylander, Smith, Guhle, Laaksonen, Pekar, Samuelsson, Luukonen, akkor szerintem több mint fényes a jövő. Csak ne csesszük el.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.